9.rész: Sejtelem

Haza értem és néma csend fogadott. Körbe vett a sötétség és egy ember se jött velem szembe. Olyan volt mintha minden meghalt volna. Bementem a szobámba és fáradtan dobtam le magam az ágyra Kai mellé. Aludt. Átöleltem majd megpusziltam a nyakát és halkan a fülébe súgtam.:
• Meg jöttem édesem.
• Hmmm… érzem. - mosolygott. - Nem szeretnél kárpótolni?
• Miért is? - kötözködtem vele. 
• Mert a férjed vagyok. - megcsókolt. 
• Csak ennyi? 
• Nem. Meg nagyon rossz voltál ma hallottam. - megöltem megint egy embert. Muszáj volt. Besúgó volt. Bíztam benne, de ő mégis hátba döfött. Elárult pár dolgot az ellenségnek. Rosszul tette.
• Szeretlek. - megcsókoltam majd megadtam neki azt, amire vágyott.

Nem tudtam aludni egész éjszaka. Kai a mellkasomon aludt, mint egy gyermek, de én nem tudtam elaludni. Ezer meg ezer gondolat repkedet a fejembe. Lefejtettem magamról. Felöltöztem majd kardomat a hátamra tettem pisztolyom a nadrágom far zsebébe és úgy döntöttem majd én veszek mindent a kezembe ma este. Ki léptem a szobám ajtaján majd elkezdtem a járőrt. Végig mentem minden egyes folyóson majd megálltam a fiam szobája előtt és hallgatóztam. Reménykedettem, hogy meghallok valamit a tervükből. De csönd volt. Egy nesz, egy zaj nem volt. Benyitottam és láttam, hogy alszanak. Tovább mentem. Shizuka szobájába bementem majd betakargattam az én kis szentemet. Remélem, hogy egyszer ő és Aoi fog mindent vinni. Olyan ártatlan. Adtam egy puszit a homlokára majd tovább mentem. Aoi szobájához értem. Hangokat hallottam. Két ember hangját. Ki vehetetlen, értelmetlen dünnyögéseket. 
• Chanyeol. - hallottam meg egyszer csak tisztán ezt a neve majd végleg minden elcsöndesült. Mit keres nála? Csak nem? Nem mozdultam. Nem nyitottam be csak vártam. Vártam, hogy Chanyeol ki lépjen ajtaján. Egy óra múlva ez meg is történt. Kérdően tekintettem rá. 
• Mit keresel itt? - kérdeztem tőle. 
• Vigyáztam rá. 
• Azért vagy le izzadva és azért sikította a neved? Chanyeol ő még szinte gyerek. 
• Tudom. De tudod, hogy mióta vágyok rá? Nagyon szeretem és kell ő nekem. Muszáj. 
• Tudom, hogy yakuzák vagytok, de vannak szabályaim. Gyerekekkel nem kezdünk ki.
• De harcra tanítani taníthatod?
• Ez más. - megsajnáltam hisz engem is elszakítottak YongGuktól. Tudom, hogy azt mondta, hogy nem szeretett, de én tudom, hogy ez nem így volt.
• Ha baja lesz neked vége. Menj vissza hozzá. 
• Komolyan mondod? 
• Haladjál, befelé mielőtt meggondolom magam. - boldogan bement én pedig mit sem törődve ezzel tovább mentem. Ki ültem az udvarra és az eget lestem. Tönkre tettem az életem. T.O.P jutott az eszembe. Nem fogom megölni addig ameddig nem ad rá okot. Hisz csak találkozni akar velem. Vigyáznom kell, mert nem tudom, mi járhat a fejében. Még mindig szeretem valamennyire és szerintem ezt ő is jól tudja. Mozgó alakokra lettem figyelmes. Felálltam majd nesztelenül közelebb mentem. Két emberem volt az, aki épp fegyvereket csempészett ki. - Ti meg mit csináltok!!! - ordítottam rájuk.
• Asszonyom. - hajoltak meg előttem. 
• Kérdeztem valamit?
• A fia monda pár perccel ezelőtt, hogy a kocsijába tegyük be, mert ön mondta neki, hogy vigye el és adja el. 
• És engem meg se kérdeztek? 
• Mi próbáltuk, de ő azt mondta erre nincs idő. - vagy úgy. Játszani akarsz fiam? Hát akkor játszunk. 
• Pakoljátok ki azokat és vigyétek helyre. - megtették. - Ezeket pakoljátok be. - mutattam a rossz, használhatatlan fegyverekre. - A fiamtól ne féljetek majd most kisebb lesz a pofája. Airit pedig hozzátok elém, ha a fiam elindult a fegyverekkel.