Véresen
ment le a Nap. Tudta jól, hogy vér fojt és fog is. Át adta kecsesen helyét a
csillagoknak ő pedig vöröslő fájdalommal nyugovóra tért. A sötétség vette át az
uralmat és tekintélyétől minden elhallgatott. Csend telepedet a világra csak
egy lány sírása törte meg a csendet. Sírt, zokogott és átkozta a napot mikor
megismerte őt! Ez a lány én voltam. Elbújva sírtam ki magamból bánatom.
Elbújtam a világ elől, hogy ne tudjanak köpködni rám. Minden veszni látszódik.
Fiamat vesztettem el e miatt a nő miatt. Szenvedni-e kell. Bementem hozzá és a
tűket vittem magammal. Ha most bocsánatot kér meg kegyelmezek neki. Elmehet
szabadon, de ha nem három nap múlva hamvait a szél viszi el messzire.
• Aoi gyere velem. Most látni és tanulni fogsz. Meg kell tanulnod, hogy aki elárul azzal sem szabad kivételezni akár mennyire kedves neked. Gyere. Tanulnod kell. Meg kell tanulnod, hogy kell kegyetlennek lenned. - felállt és szó nélkül követett. Bementünk Airihez, akit éppen a fiúk használtak. Lerángattam őket róla majd kizavartam őket. Leültem mellé majd azt a három tűt, amit eddig belé szúrtam ki vettem belőle. Ő megkönnyebbült, de nem sokáig. - Nem szeretnél nekem mondani valamit? - bólintott, hogy igen. Kivettem a szájából a ruhát.
• Dögölj meg te büdös ribanc! - majd leköpött. Adtam neki egy pofont.
• Másra számítottam. – mondtam félvállról véve.
• Lenne még mondandóm. Aoi ennek a ribancnak ne higgy veled is így fog bánni. Egyszer csak rád fog unni és nem fogja érdekelni, hogy te Aoi vagy. Hazudik neked. Be fog csapni és pár hónap múlva te leszel itt a helyemen. Te fogsz itt lenni a helyemen. Te fogsz itt szenvedni nem pedig én. Te fogsz. Ilyen sorsra fogsz jutni, mint én. Nem fog neked se kegyelmezni csak azt várja, hogy elbukj és előtte csússzál másszál, mint egy féreg. Lassan pörögnek a homokszemek. Te is a végeden vagy már. Véged van. Nem sokára életed utolsó perceit rúgod. Figyelj meg engem jól. Te is így végzed. Neked is ez lesz sorsod.
• Hallgass el! Mit képzelsz te magadról? – rivalltam rá. Nem szólt csak fejét oldalra fordította és bámulta a szoba egyik sarkát.
• Asszonyom mondhatnék Airinek pár szót? – bólintottam, hogy igen. - Én nem fogok úgy járni, mint te. Én nem leszek olyan hálátlan. Nem fogom asszonyomat soha se elárulni. Nekem van, mint megköszönöm neki. Megmentette az életem és neki hála tudom, hogy mi az, hogy szerelem. Nekem az asszonyság olyan mintha az anyám lenne, és sose fogok olyan mélyre süllyedni, mint te, hogy bármikor is eláruljam. Szánalmas vagy. Egy gerinctelen. Ő befogadott téged, tanított te pedig hátba támadtad. Nem. Én nem leszek ilyen. Az elveim nem engedik.
• Elég Aoi. Kösd be a száját. Most megtanítom neked ezt az ősi kínzási módszert. Hidd el napjainkban is eléggé hatásos…
Mikor végzetünk Airivel, Aoit elküldtem aludni. Úgyse fog aludni tudom jól. Már nem volt nagy kedvem a városon keresztül vergődni és elmenni Kaiékhoz ezért felhívtam, hogy holnap reggel elmegyek hozzájuk. Szörnyű anya vagyok, de ezt most nem engedhetem meg magamnak. Itt kell lennem. Kézben kell tartani az ügyeket, mert megint el fog korcsosulni minden. Bementem a dolgozó szobámba majd elkezdtem terveket ki ötleni, hogy, hogy lehetne hatásosabban fegyvereket árulni és eladni. Nem fogott az agyam és ennek következtében hülyébbnél, hülyébb gondolatok fordultak meg a fejembe. Kopogtak.
• Tessék!
• Szia, Leila!
• T.O.P. Hát te?
• Hozzád jöttem. Beszélgetni akarok veled.
• Tudom, hogy a lányod meg minden, de nem fogom a szavam megváltoztatni.
• Nem azért jöttem. És hidd el tuti, hogy nem a lányom. A feleségem számtalanszor megcsalt a katonákkal.
• Akkor miért jöttél?
• Mert meg akartam tudni, hogy vagy. Tehát hogy vagy?
• Köszönöm jól. - közelebb jött. Hátam mögé állt majd átölelt.
• Annyira hülye voltam. Sajnálom. Elmondhattam volna mindent, de nem tettem. – suttogta a fülembe.
• Ne sajnáld. Ennek így kellett lennie.
• De én, nem tudlak elfelejteni.
• Pedig muszáj lesz.
• Tudom elrontottam mindent, de még helyre hozhatom. - megcsókolta a nyakam.
• T.O.P!
• Csak egy órára kérlek. - majd megcsókolt én pedig nem ellenkeztem neki. Igazság szerint mióta újra megláttam én is vágyok rá. Mindennél jobban. Bármit megtennék, hogy újra csak az enyém legyen. Önző vagyok, tudom jól.
• Aoi gyere velem. Most látni és tanulni fogsz. Meg kell tanulnod, hogy aki elárul azzal sem szabad kivételezni akár mennyire kedves neked. Gyere. Tanulnod kell. Meg kell tanulnod, hogy kell kegyetlennek lenned. - felállt és szó nélkül követett. Bementünk Airihez, akit éppen a fiúk használtak. Lerángattam őket róla majd kizavartam őket. Leültem mellé majd azt a három tűt, amit eddig belé szúrtam ki vettem belőle. Ő megkönnyebbült, de nem sokáig. - Nem szeretnél nekem mondani valamit? - bólintott, hogy igen. Kivettem a szájából a ruhát.
• Dögölj meg te büdös ribanc! - majd leköpött. Adtam neki egy pofont.
• Másra számítottam. – mondtam félvállról véve.
• Lenne még mondandóm. Aoi ennek a ribancnak ne higgy veled is így fog bánni. Egyszer csak rád fog unni és nem fogja érdekelni, hogy te Aoi vagy. Hazudik neked. Be fog csapni és pár hónap múlva te leszel itt a helyemen. Te fogsz itt lenni a helyemen. Te fogsz itt szenvedni nem pedig én. Te fogsz. Ilyen sorsra fogsz jutni, mint én. Nem fog neked se kegyelmezni csak azt várja, hogy elbukj és előtte csússzál másszál, mint egy féreg. Lassan pörögnek a homokszemek. Te is a végeden vagy már. Véged van. Nem sokára életed utolsó perceit rúgod. Figyelj meg engem jól. Te is így végzed. Neked is ez lesz sorsod.
• Hallgass el! Mit képzelsz te magadról? – rivalltam rá. Nem szólt csak fejét oldalra fordította és bámulta a szoba egyik sarkát.
• Asszonyom mondhatnék Airinek pár szót? – bólintottam, hogy igen. - Én nem fogok úgy járni, mint te. Én nem leszek olyan hálátlan. Nem fogom asszonyomat soha se elárulni. Nekem van, mint megköszönöm neki. Megmentette az életem és neki hála tudom, hogy mi az, hogy szerelem. Nekem az asszonyság olyan mintha az anyám lenne, és sose fogok olyan mélyre süllyedni, mint te, hogy bármikor is eláruljam. Szánalmas vagy. Egy gerinctelen. Ő befogadott téged, tanított te pedig hátba támadtad. Nem. Én nem leszek ilyen. Az elveim nem engedik.
• Elég Aoi. Kösd be a száját. Most megtanítom neked ezt az ősi kínzási módszert. Hidd el napjainkban is eléggé hatásos…
Mikor végzetünk Airivel, Aoit elküldtem aludni. Úgyse fog aludni tudom jól. Már nem volt nagy kedvem a városon keresztül vergődni és elmenni Kaiékhoz ezért felhívtam, hogy holnap reggel elmegyek hozzájuk. Szörnyű anya vagyok, de ezt most nem engedhetem meg magamnak. Itt kell lennem. Kézben kell tartani az ügyeket, mert megint el fog korcsosulni minden. Bementem a dolgozó szobámba majd elkezdtem terveket ki ötleni, hogy, hogy lehetne hatásosabban fegyvereket árulni és eladni. Nem fogott az agyam és ennek következtében hülyébbnél, hülyébb gondolatok fordultak meg a fejembe. Kopogtak.
• Tessék!
• Szia, Leila!
• T.O.P. Hát te?
• Hozzád jöttem. Beszélgetni akarok veled.
• Tudom, hogy a lányod meg minden, de nem fogom a szavam megváltoztatni.
• Nem azért jöttem. És hidd el tuti, hogy nem a lányom. A feleségem számtalanszor megcsalt a katonákkal.
• Akkor miért jöttél?
• Mert meg akartam tudni, hogy vagy. Tehát hogy vagy?
• Köszönöm jól. - közelebb jött. Hátam mögé állt majd átölelt.
• Annyira hülye voltam. Sajnálom. Elmondhattam volna mindent, de nem tettem. – suttogta a fülembe.
• Ne sajnáld. Ennek így kellett lennie.
• De én, nem tudlak elfelejteni.
• Pedig muszáj lesz.
• Tudom elrontottam mindent, de még helyre hozhatom. - megcsókolta a nyakam.
• T.O.P!
• Csak egy órára kérlek. - majd megcsókolt én pedig nem ellenkeztem neki. Igazság szerint mióta újra megláttam én is vágyok rá. Mindennél jobban. Bármit megtennék, hogy újra csak az enyém legyen. Önző vagyok, tudom jól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése