Fekete
ruhája suhan az éj szárnya alatt. Nem szól senkihez. Lopakodik, mint a méreg az
emberek szívébe. Észre vétlenül issza be magát ellenségéhez. Hagyja hadd szenvedjen,
majd mikor segítséget kérnek, tőle megcsókolja arcát és kiszemeltje eltávozik a
Pokolba. Ez a halál angyalának a dolga. Az én emberem nem ilyen. Nem ilyen
kegyes és kedves. Neki más tervei vannak és más eszközei. Az ő szívét csak a
fájdalom és a gyász mérgezte meg. Neki nincs az emberekkel baja. A szirmok
hercegnőjével útjuk találkozni fog és akkor halotti tort ül majd az egész
világ.
Szánalommal
nézi a földön fetrengő embert. Nem szól, hozzá csak várja, hogy feladja. Nem
sok kell már neki. A kardot kihúzza mellkasából, a férfi szeméből a fény pedig
lassan elmúlik. Üressé válik tekintette. Ott hagyja a halottat. Ott hagyja nem
törődve vele, hogy bárki meg találja és nyomozni fog utána. Rezzenéstelen
arccal száll be fekete Toyotájába és elhajt, amilyen gyorsan csak tud. Agya nem
jár. Kiüríti gondolatait és csak az, az egy célja van, hogy újra otthon legyen
menedékében elbújva és tovább gyászolva azt az embert ki annak idején annyi
mindent megtett érte. Hálát érzett e személy iránt, de sajnos az utolsó
perceiben már nem tudott neki segíteni. Bűntudata van, hogy ilyen hamar
cserbenhagyta, hogy nem küzdött érte eléggé. Könnycsepp szökik szemébe, de
mielőtt lefolyna, arcán kegyetlenül letörli majd ad magának egy gyenge pofont.
- Nem
lehetek gyenge. Nekem nem szabad. Nekem erősnek kell lennem hisz végeznem kell
dolgommal. Érte. Legalább érte erősnek kell lennem. – haza ért. A szirmok
hercegnője szokásosan a fán ült ábrándozó képpel. A halál angyala a fa alá
állt. Felnézett a lányra, aki nem nézett le rá. Tekintette és elméje valahol
messzi járt. – Miért vagy szomorú? – szólt fel hozzá csendesen. A szellő erre a
kérdésére megmozdult. Édes virágillatot hozott a fáról, kétségbe esett hangokat
valahonnan messziről.
-
Ugyanazért, amiért te. Te is én is egy dolog miatt vagyunk szomorúak. – mondta
nyugodt hangon, mint aki már nem is ebben a világban van. Szavai oly szépen
csengettek mintha valami féle dallam lett volna. A halál angyala nem szólt hisz
tudta jól mi bántja társa szívét.
A
világban lassan világos lett. Nyugovóra tértek mindketten majd fejüket lehajtva
puha párnákra lassan elaludtak. Az éjszaka volt mindkettőjük világa. Abba
tudtak csak igazán elmenekülni. Az
éjszaka eltakarta őket a Nap pedig elárulta minden egyes mocskos titkukat.
Mikor
az éjszaka és a nappal egy pillanatra találkozik, akkor van az ő órája. Mikor
minden hirtelen megáll, ő ott van és teszi szótlanul feladatát. Ezt hagyták rá
ez az ő keresztje, ha nem teszi, lelke földi pokolba kerül és nem fog békére
találni soha többé. Nem rossz ember ő. Ő csak azt teszi mire megkérték. Nem
tehet róla, hogy idáig jutott, mert az emberek tették ezt vele. Az emberek
akarták, hogy ilyen legyen. Az emberek szörnyűséges tettei. A magány szívébe
nagy lyukat vájt már. Egyetlen ember van, ki próbál neki segíteni: Chanyeol.
Talán egyszer újra enyhülést tud hozni megfagyott lelkére. Nem lenne jó a
világnak, ha örökre ilyen maradna. Neki se és másnak se. Boldognak kell lennie,
mert ha nem lesz az, akkor olyan lesz, mint a fekete halál, sőt talán rosszabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése