Kimentem
Kazuma után. A fiam meggyötört tekintettel nézett fel rám. Sajnáltam.
Megsajnáltam, de erőt vettem magamon.
- Mit
akarsz? – kérdeztem tőle mogorván, szeretett nélkül.
- Ne
bántsd Airit! Én akarom. Hiszek neked anyám és észhez tértem. Én akarom tönkre
tenni az életét úgy, ahogy ő próbálta a miénket. Kérlek, anya bocsáss meg és
enged meg ezt nekem. – nem szóltam csak szavain járt az eszem. Mit tegyek? Ha
elengedem, minden kezdődik elölről. De hát csak a fiam és Kai úgyse engedné ezt
sokáig.
- Jó
rendben elengedlek. Egy feltétellel.
- Mi
az?
-
Folytatod a kiképzést. – sóhajtott majd beleegyezően rám nézett. – Nem lehet
semmi közöd ahhoz, amit én csinálok. Szigorú szabályok között fogsz élni és
minden előnyöd Shizukára illetve Aoira fog szállni. Ez a baklövésed és a
hiszékenységed miatt van. Egy hónapod van, hogy tönkre tedd Airit. Engedjétek
el! – ott hagytam őt majd a ház felé vettem az irányt. Lehet, hogy ezt később
meg fogom bánni de, remélem, nem kell benne többet csalódnom. Airi felé vettem
az irányt bementem hozzá majd meggyötört testére néztem. Szemei vörösek voltak
a sírástól. Leültem mellé majd elkezdtem kioldozni a kezeit és a lábait.
Kérdően nézett rám, pedig ha jobban megfigyelt volna láthatta volna rajtam,
hogy én is ugyan úgy meg vagyok gyötörve, mint ő. Lelkem már rég a sátáné
testem pedig már rég férgek martaléka.
-
Miért? – formálta ajkaival kérdését.
- Mert
én nem dönthetek feletted. Nem vagyok Isten, hogy csak úgy játsszak az emberek
életével. Majd a sors eldönti, hogy kell e élned vagy nem. De még ma hagyd el
az otthonom. Tűnj el innen messzire, és ha visszamersz térni vagy megpróbálsz
megtámadni nem, fogok kegyelmes és elnéző lenni. Meg foglak ölni. Csak a fiam
bosszúja miatt hagylak életben. Öltözz, szedd össze a cuccaid és egy szó nélkül
távozz. Nem szólhatsz senkihez, nem búcsúzhatsz el senkitől. Takarodj! – szó
nélkül felállt, megkereste ruháinak hiányzó részeit és kilépett a szobából. Utána
mentem és megvártam, míg mindent összepakol és egy szó nélkül ki lép a már így
is nehéz életemből. Mikor végleg eltávozott megkönnyebbülten dőltem hátammal
neki a falnak. Fellélegeztem, hogy egyelőre vége mindenek. Nem fog egy ideig
semmi se zaklatni.
Pár
hónap múlva…
Jelen
pillanatban nincs miért élnem. Jelen pillanatban minden veszni látszik. Nincs
már meg az, ami eddig meg volt nekem. Új van helyette mi a múltból lépett elő
hirtelen magányosan. Hiányzott, de már nem kell, szívem arra az emberre vágyik,
aki enyém volt és talán egyszer még lehet. Nem fűzök hozzá sok reményt, de
reménykedek. Azt hiszem most már nincs célom. Nincs eget verő borzalmas céljaim
csak annyi, hogy gyerekeim boldogok legyenek. Kell mindaz újra mi régen
számomra a világot jelentette és talán, talán esetleg fogja még. Azt szeretném,
ha minden egy pillanatra olyan lenne, mint régen volt. Újra szeretnék az a
boldog, kis csitri lenni, mint aki voltam YongGuk mellett. Boldog voltam, ha nem
is sok időre, de boldog voltam.
Kai!
Kai olyan régen láttalak már. Úgy szeretnélek újra ölelni vagy csak beszélni
veled. Olyan más nélküled minden. Minden nehezebb és bonyolultabb. Nem jön
össze semmi és remélem, nem fogok, teljesen összeomolni mielőtt életem
virágának szirmai örökre a homályba merülnének. Nem szeretném eltemetni. Nem
szeretnék megválni tőle és nem szeretnék végleg búcsút venni, mert szükségem
van az életemre. Új célokat akarok, új irányt, új fényt mely kivezet ebből a
reménytelenül hosszú szenvedésből.
T.O.P
kiábrándultam belőled. És, hogy mikor? Mikor észrevettem, hogy újra kezdesz
átvágni. Nem harcolok. Nincs erőm hozzá. Lassan te általad fogok elmúlni és
akkor örökre vége lesz borzalmaimnak. Nem fog emlékezni senki rám. Nem kell,
nem akarom. Nem akarom, hogy emlékezzenek rám, mert nem voltam jó ember. Nem
szeretném, ha a rossz tetteimre emlékezzenek, jó dolgokat pedig nem tettem és
nem is fogok már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése