22.rész: Azt mondják, hogy a szerelem még a halált is túl éli… /Kai és Hyun/

A világ titkai kifürkészhetetlennek. Vannak nyílván való dolgai és vannak elrejtett, sötét kiismerhetetlen titkai. Félünk ezektől mert nem tudjuk, hogy ártó szándékúak-e vagy, hogy mit tudnánk velük kezdeni. Az álmok is ilyen rejtélyek. Ha valami rosszat tettünk az álmainkba kísért tovább addig ameddig ki nem javítjuk. És mi van, ha nem tettünk semmi rosszat és mégis kísért minket a múltunk egy beékelődött darabja mintha valamiféle rémálom lenne. Nem a szellemek kísértenek minket, hanem a gondolataink, mert azt szeretnék, akarjuk hinni, hogy az illető, aki már rég át úszott az Sztüx folyón ott van velünk és még mindig vigyázz ránk, hallgatja a hozzá mondott szavainkat, mondatainkat. Így van minden emberrel ez akárhogy tagadja. Az emberi szívet nem lehet becsapni a szeretetet meg főleg nem.

Kai csak ül a cseresznyefa alatt mi esténként lányának birodalma. Ül alatta és ábrándozik. Gondolatban már nem a földön jár, hanem kedvese mellett a sírban.

- Nem most kéne, szeretnem téged tudom jól. Melletted kellett volna állnom. Nem lett volna szabad elhagynom. Nézz rám! Gyenge vagyok. A lányod csinál mindent helyettem, de hát ez volt az akaratod nem? Tudni akarom érted? Tudni akarom, hogy miért kellett így véget érnie. Te nem vagy ilyen tudom jól. Te nem tetted volna ezt magaddal. Miért nem mondtad el mi bánt téged? Miért nem kértél segítséget? Ez hülye kérdés volt hisz te makacs, önző ember vagy. Nem ismernéd be, ha hibáznál. Szánalmas tudod? Mindig is az voltál. Szánalmas. Gyűlöllek. - sírta el magát. - Tönkre tettél. - bele vágott egyet a fába.

- Apa??? - ott állt vele szembe lánya, aki kérdően és aggódva nézte apja arcát. - Mi a baj?

- Hagyj engem békén.

- Nem, nem hagylak békén. Mi bajod? - a férfi elhallgatott. Most komolyan a lányának mondja el? Nagyot sóhajtott. A lánya leült mellé és elkezdte a fatörzsét simogatni. - Ne bántsd a fát apa. Neki is lelke van, mint nekünk. Sőt az övé tisztább. Tudod, miért ülök ide kint minden este? Azért mert beszélgettek vele. Gyámolítom, hogy nőjön nagyobbra és legyen erősebb. Neked is ezt kéne tenned nem pedig vissza fogni engem.

- Kislányom. - suttogta. - Olyan, vagy mint az anyád.

- Hiányzik a mami. Alig foglalkozott velem, de az utolsó két évben mintha csak én és Aoi lettünk volna számára. Mikor Kazuya becsapta őt és itt hagyott minket akkor ment tönkre minden. Akkor lett ilyen elkeseredett és szomorú. Airi teljesen kihasználta testvéremet.

- Nekem is hiányzik. Tudni akarok mindent, de már késő. - hajtotta le fejét elkeseredve. Igaza van már késő mindent rendbe tenni, vagy újra kezdeni. Az emberiségben az a legnagyobb baj vagyis hát szörnyűség, hogy nem ülnek le beszélgetni. Ha leülnének beszélgetni szívük könnyebb, lenne és egyre jobban szeretnék egymást a föld gyarló lakosai.

- Anya sok mindent megtanított nekem, amit az idősebbektől tanult. Feküdj le apu. - a férfi habozott, de úgy tett. - Figyeld meg a cseresznyefa segíteni fog, ahogy nekem is. - a lány rá tette apja homlokára kezét ő pedig pár perc múlva elaludt.

A szerelem még a halált is túléli édesem. Ne felejtsd el. Ha meghalok, nem azt jelenti, hogy végleg eltűnök. Élni fogok tovább a szívedben, a gondolataidban. Ha nem felejtenek, el az emberek nem halhatok meg. Tegyél róla, hogy legalább te ne felejts el engem. Ha szeretsz, már pedig tudom, hogy így van akkor nem fogsz.

Az álmok tűnő menedékhelyek. Álmokra építeni várunkat nem túl szerencsés dolog. A képzelet birodalma megrontja elménket szívünk pedig fagy halálban fog elveszni, mert sajnálni fogjuk életünket, amiért nem tettünk semmi értelmeset. Zuhanunk, ha becsukjuk szemünk, karmaiba sodródunk, és csak akkor tudunk ki szabadulni belőle, ha megmutatta titkát. Ő is jelen pillanatban úgy így zuhan és raboskodik. Egy homállyal borított tájon ért talajt a lába. Kiegyenesedett és félve nézett körül.

- Hol vagyok? - kérdezte kétségbe esetten és próbált valami menekülő utat találni.

- Nálam. - hallott egy ismerős hangot.

- Ki van ott és mi ez a hely?

- Az álmod. - elő jött a homályból kedvese.

- Leila??? - a lány csak bólintott. - Miért? - csak ennyit kérdezett mintha tudná nem lesz sok ideje. Leila leültette és leült vele szembe.

- Meg kell jegyezned ez nagyon fontos. Ez csak egy álom és nem a valóság. Nem szabad az álomba élni és megkérlek, rá ne gondolj olyan sokat rám. Hidd, el az idő majd mindent meg fog oldani. Egyszer minden titokra fény derül. Bízz a lányodban. Bízz benne hisz ő annyira jó hozzád. Tudja, mit kell tennie. Őt és Aoit megtanítottam mindenre. Kazuya pedig jó fiú csak megmérgezték elméjét. Most már tudom miről beszélt Airi. Hinnem kellett volna neki. Kai én mindig is szerettelek téged. Hyun csak játék volt. Játszani akartam valakivel, mert azt hittem te is csak játszottál velem. Nem akarom, hogy így legyen vége hisz mi ketten annyi mindent tehetünk volna meg együtt. Már bánnom, hogy nem foglalkoztam veled és a gyerekeimmel hisz a saját vermemet ástam ki.

- El kell mondanod mi történt.

- Nem lehet. Nem tudhatsz róla hisz ez csak egy álom. Ezt te csak képzeled. Hisz csak látni akartál. Tessék, nézz meg jól és térj vissza. - a kép távolodott Kai pedig kétségbe esetten kelt fel. Lánya már nem volt mellette az ég pedig vörösen pompázott jelezve, hogy a Hold és gyermekei nem sokára át vesznek mindent. Felugrott helyéről és befelé vette az irányt. Levette magáról pólóját. Két széket fordított szembe egymással annyi helyett hagyva kettőjük között elférjen. Ökölbe szorította két kezét és egyiket az egyik székre helyezte a másikat a másikra majd felemelte magát és le. Fel le. Izmai a kezén megfeszültek, erei megvastagodtak és nem sokára izzadság lepte be gondosan kidolgozott felső testét. Izmai testével együtt dolgoztak, ő pedig egyáltalán nem mutatott fáradtságot csak is elszántságot.

Hyun:

Őrültség ez az egész. Hisz én is őrült vagyok. Tudnom kell, hogy mi lett veled drága egyetlen Leilám.

Mint az őrült ki elszakította láncát úgy száguldott Hyun is autójával az ország úton. Kazuya felé tartott hisz rájött valamire, amire nem kellett volna. Száguldott mit sem törődve a forgalommal. Mint meg sértett vadkan száguldozott és remélte, hogy nem sokára szerelme lelke megnyugodhat. A düh vezette orránál fogva, mint, valami állatot a vad illata. Dühös volt magára és a külvilágra, az egész emberiségre. Megérkezett célpontja mocskos odújához. Elő vette fegyverét majd kiszállt a kocsiból. Meg akarták állítani, de ő, mint, a bogarat ez ember karjáról úgy pöckölte le magáról őket. Bele se nézett szemükbe elment mellettük és ökle arcukra mért súlyos erő teljes csapásokat. Gyáván összeestek ő pedig megvetéssel nézett rájuk.

- Gyengék vagytok és ostobák. - egyre jobban közeledett célja felé és egyre bátrabbnak erősebbnek képzelte magát. Nem érdekelte, hogy Leila fia ő akkor is megöli. Belépett hozzá ő pedig elégedett mosollyal ült székében.

- Isten hozott nálam. - mondta gúnyosan. - Már vártalak. Reméltem, hogy minél hamarabb meglátogatsz hajlékomba és élvezed vendéglátásom.

- Mocsok. Mit képzelsz magadról? Undorító vagy. A saját anyád volt. - üvöltött mit sem törődve a környezetével.

- Nem volt az anyám! - hirtelen megváltozott Kazuya arc vonásai. Mérges volt. Leírhatatlan düh játszódott le benne. Az anyja mindig is rideg nőszemély volt számára, aki csak megszülte és többet nem foglalkozott vele. Ő próbálkozott mikor kicsi volt, de mikor üres szavakat kapott vissza már minden veszni látszódott. Kazuya csak az apját szerette és szereti. Hisz csak ő volt neki. Ő mellette érezte magát biztonságban. Kazuya mindig is egy olyan gyerek volt, aki vágyott és kérte a szeretetet. Sajnos nem mindig kapják, meg ezt az ilyen emberek ezért fellázadnak az élet ellen és ők akarnak döntő szerepet játszani mások lelke felett.

- Kazuya. Hol a lányom? - cinikus mosoly jelent meg az ifjú száján. Lassan a felbőszült férfi felé fordította fejét.

- Hát nem tudtad?

- Mit? - Kazuya ördögien felnevetet.

- A sors iróniája ez a helyzet. Anyám is ezt tette én is ezt vele. Olyan buta vagy. - felállt és oda sétált hozzá. - Nem lehetsz ennyire kicsinyes, hogy egy nő parancsoljon neked - súgta a fülébe. Hyun háta megborzadt mintha a lázadó Leilát hallaná. - Mink vagyunk az erősebbek, nem szabad nekik behódolni.

- Olyan, vagy mint az anyád. - távolodott Kazuyától. A fiú még meghajolva maradt mintha Hyun még mindig ott állna, de szeme az öregebb szemét nézte csodálkozó tekintettel. - Te is ugyan olyan kicsinyes vagy kinek csak a saját szabálya fontos mit sem törődve mások érzéseivel. Mindketten csak játszotok. Rosszul áll a szénád kis haver. Tehát mi van a lányommal. - Kazuya kiegyenesedett majd széke felé ment vissza.

- Leila nem szeretett téged. - közölte vele nyersen. - Megölte Airit a szemem láttára. A kezeimbe lehelte ki utolsó erejét. - mondta egy hangúan. - Ő pedig csak nézett minket és mosolygott. Megölte azt a lányt akit mindennél jobban szerettem.

- Megölted az anyád? Ezért.

- Én nem öltem meg! - csattant fel mintha csak egy kis stílű lopásról lenne szó. - Őrületbe kergettem…