22.rész: Azt mondják, hogy a szerelem még a halált is túl éli… /Kai és Hyun/

A világ titkai kifürkészhetetlennek. Vannak nyílván való dolgai és vannak elrejtett, sötét kiismerhetetlen titkai. Félünk ezektől mert nem tudjuk, hogy ártó szándékúak-e vagy, hogy mit tudnánk velük kezdeni. Az álmok is ilyen rejtélyek. Ha valami rosszat tettünk az álmainkba kísért tovább addig ameddig ki nem javítjuk. És mi van, ha nem tettünk semmi rosszat és mégis kísért minket a múltunk egy beékelődött darabja mintha valamiféle rémálom lenne. Nem a szellemek kísértenek minket, hanem a gondolataink, mert azt szeretnék, akarjuk hinni, hogy az illető, aki már rég át úszott az Sztüx folyón ott van velünk és még mindig vigyázz ránk, hallgatja a hozzá mondott szavainkat, mondatainkat. Így van minden emberrel ez akárhogy tagadja. Az emberi szívet nem lehet becsapni a szeretetet meg főleg nem.

Kai csak ül a cseresznyefa alatt mi esténként lányának birodalma. Ül alatta és ábrándozik. Gondolatban már nem a földön jár, hanem kedvese mellett a sírban.

- Nem most kéne, szeretnem téged tudom jól. Melletted kellett volna állnom. Nem lett volna szabad elhagynom. Nézz rám! Gyenge vagyok. A lányod csinál mindent helyettem, de hát ez volt az akaratod nem? Tudni akarom érted? Tudni akarom, hogy miért kellett így véget érnie. Te nem vagy ilyen tudom jól. Te nem tetted volna ezt magaddal. Miért nem mondtad el mi bánt téged? Miért nem kértél segítséget? Ez hülye kérdés volt hisz te makacs, önző ember vagy. Nem ismernéd be, ha hibáznál. Szánalmas tudod? Mindig is az voltál. Szánalmas. Gyűlöllek. - sírta el magát. - Tönkre tettél. - bele vágott egyet a fába.

- Apa??? - ott állt vele szembe lánya, aki kérdően és aggódva nézte apja arcát. - Mi a baj?

- Hagyj engem békén.

- Nem, nem hagylak békén. Mi bajod? - a férfi elhallgatott. Most komolyan a lányának mondja el? Nagyot sóhajtott. A lánya leült mellé és elkezdte a fatörzsét simogatni. - Ne bántsd a fát apa. Neki is lelke van, mint nekünk. Sőt az övé tisztább. Tudod, miért ülök ide kint minden este? Azért mert beszélgettek vele. Gyámolítom, hogy nőjön nagyobbra és legyen erősebb. Neked is ezt kéne tenned nem pedig vissza fogni engem.

- Kislányom. - suttogta. - Olyan, vagy mint az anyád.

- Hiányzik a mami. Alig foglalkozott velem, de az utolsó két évben mintha csak én és Aoi lettünk volna számára. Mikor Kazuya becsapta őt és itt hagyott minket akkor ment tönkre minden. Akkor lett ilyen elkeseredett és szomorú. Airi teljesen kihasználta testvéremet.

- Nekem is hiányzik. Tudni akarok mindent, de már késő. - hajtotta le fejét elkeseredve. Igaza van már késő mindent rendbe tenni, vagy újra kezdeni. Az emberiségben az a legnagyobb baj vagyis hát szörnyűség, hogy nem ülnek le beszélgetni. Ha leülnének beszélgetni szívük könnyebb, lenne és egyre jobban szeretnék egymást a föld gyarló lakosai.

- Anya sok mindent megtanított nekem, amit az idősebbektől tanult. Feküdj le apu. - a férfi habozott, de úgy tett. - Figyeld meg a cseresznyefa segíteni fog, ahogy nekem is. - a lány rá tette apja homlokára kezét ő pedig pár perc múlva elaludt.

A szerelem még a halált is túléli édesem. Ne felejtsd el. Ha meghalok, nem azt jelenti, hogy végleg eltűnök. Élni fogok tovább a szívedben, a gondolataidban. Ha nem felejtenek, el az emberek nem halhatok meg. Tegyél róla, hogy legalább te ne felejts el engem. Ha szeretsz, már pedig tudom, hogy így van akkor nem fogsz.

Az álmok tűnő menedékhelyek. Álmokra építeni várunkat nem túl szerencsés dolog. A képzelet birodalma megrontja elménket szívünk pedig fagy halálban fog elveszni, mert sajnálni fogjuk életünket, amiért nem tettünk semmi értelmeset. Zuhanunk, ha becsukjuk szemünk, karmaiba sodródunk, és csak akkor tudunk ki szabadulni belőle, ha megmutatta titkát. Ő is jelen pillanatban úgy így zuhan és raboskodik. Egy homállyal borított tájon ért talajt a lába. Kiegyenesedett és félve nézett körül.

- Hol vagyok? - kérdezte kétségbe esetten és próbált valami menekülő utat találni.

- Nálam. - hallott egy ismerős hangot.

- Ki van ott és mi ez a hely?

- Az álmod. - elő jött a homályból kedvese.

- Leila??? - a lány csak bólintott. - Miért? - csak ennyit kérdezett mintha tudná nem lesz sok ideje. Leila leültette és leült vele szembe.

- Meg kell jegyezned ez nagyon fontos. Ez csak egy álom és nem a valóság. Nem szabad az álomba élni és megkérlek, rá ne gondolj olyan sokat rám. Hidd, el az idő majd mindent meg fog oldani. Egyszer minden titokra fény derül. Bízz a lányodban. Bízz benne hisz ő annyira jó hozzád. Tudja, mit kell tennie. Őt és Aoit megtanítottam mindenre. Kazuya pedig jó fiú csak megmérgezték elméjét. Most már tudom miről beszélt Airi. Hinnem kellett volna neki. Kai én mindig is szerettelek téged. Hyun csak játék volt. Játszani akartam valakivel, mert azt hittem te is csak játszottál velem. Nem akarom, hogy így legyen vége hisz mi ketten annyi mindent tehetünk volna meg együtt. Már bánnom, hogy nem foglalkoztam veled és a gyerekeimmel hisz a saját vermemet ástam ki.

- El kell mondanod mi történt.

- Nem lehet. Nem tudhatsz róla hisz ez csak egy álom. Ezt te csak képzeled. Hisz csak látni akartál. Tessék, nézz meg jól és térj vissza. - a kép távolodott Kai pedig kétségbe esetten kelt fel. Lánya már nem volt mellette az ég pedig vörösen pompázott jelezve, hogy a Hold és gyermekei nem sokára át vesznek mindent. Felugrott helyéről és befelé vette az irányt. Levette magáról pólóját. Két széket fordított szembe egymással annyi helyett hagyva kettőjük között elférjen. Ökölbe szorította két kezét és egyiket az egyik székre helyezte a másikat a másikra majd felemelte magát és le. Fel le. Izmai a kezén megfeszültek, erei megvastagodtak és nem sokára izzadság lepte be gondosan kidolgozott felső testét. Izmai testével együtt dolgoztak, ő pedig egyáltalán nem mutatott fáradtságot csak is elszántságot.

Hyun:

Őrültség ez az egész. Hisz én is őrült vagyok. Tudnom kell, hogy mi lett veled drága egyetlen Leilám.

Mint az őrült ki elszakította láncát úgy száguldott Hyun is autójával az ország úton. Kazuya felé tartott hisz rájött valamire, amire nem kellett volna. Száguldott mit sem törődve a forgalommal. Mint meg sértett vadkan száguldozott és remélte, hogy nem sokára szerelme lelke megnyugodhat. A düh vezette orránál fogva, mint, valami állatot a vad illata. Dühös volt magára és a külvilágra, az egész emberiségre. Megérkezett célpontja mocskos odújához. Elő vette fegyverét majd kiszállt a kocsiból. Meg akarták állítani, de ő, mint, a bogarat ez ember karjáról úgy pöckölte le magáról őket. Bele se nézett szemükbe elment mellettük és ökle arcukra mért súlyos erő teljes csapásokat. Gyáván összeestek ő pedig megvetéssel nézett rájuk.

- Gyengék vagytok és ostobák. - egyre jobban közeledett célja felé és egyre bátrabbnak erősebbnek képzelte magát. Nem érdekelte, hogy Leila fia ő akkor is megöli. Belépett hozzá ő pedig elégedett mosollyal ült székében.

- Isten hozott nálam. - mondta gúnyosan. - Már vártalak. Reméltem, hogy minél hamarabb meglátogatsz hajlékomba és élvezed vendéglátásom.

- Mocsok. Mit képzelsz magadról? Undorító vagy. A saját anyád volt. - üvöltött mit sem törődve a környezetével.

- Nem volt az anyám! - hirtelen megváltozott Kazuya arc vonásai. Mérges volt. Leírhatatlan düh játszódott le benne. Az anyja mindig is rideg nőszemély volt számára, aki csak megszülte és többet nem foglalkozott vele. Ő próbálkozott mikor kicsi volt, de mikor üres szavakat kapott vissza már minden veszni látszódott. Kazuya csak az apját szerette és szereti. Hisz csak ő volt neki. Ő mellette érezte magát biztonságban. Kazuya mindig is egy olyan gyerek volt, aki vágyott és kérte a szeretetet. Sajnos nem mindig kapják, meg ezt az ilyen emberek ezért fellázadnak az élet ellen és ők akarnak döntő szerepet játszani mások lelke felett.

- Kazuya. Hol a lányom? - cinikus mosoly jelent meg az ifjú száján. Lassan a felbőszült férfi felé fordította fejét.

- Hát nem tudtad?

- Mit? - Kazuya ördögien felnevetet.

- A sors iróniája ez a helyzet. Anyám is ezt tette én is ezt vele. Olyan buta vagy. - felállt és oda sétált hozzá. - Nem lehetsz ennyire kicsinyes, hogy egy nő parancsoljon neked - súgta a fülébe. Hyun háta megborzadt mintha a lázadó Leilát hallaná. - Mink vagyunk az erősebbek, nem szabad nekik behódolni.

- Olyan, vagy mint az anyád. - távolodott Kazuyától. A fiú még meghajolva maradt mintha Hyun még mindig ott állna, de szeme az öregebb szemét nézte csodálkozó tekintettel. - Te is ugyan olyan kicsinyes vagy kinek csak a saját szabálya fontos mit sem törődve mások érzéseivel. Mindketten csak játszotok. Rosszul áll a szénád kis haver. Tehát mi van a lányommal. - Kazuya kiegyenesedett majd széke felé ment vissza.

- Leila nem szeretett téged. - közölte vele nyersen. - Megölte Airit a szemem láttára. A kezeimbe lehelte ki utolsó erejét. - mondta egy hangúan. - Ő pedig csak nézett minket és mosolygott. Megölte azt a lányt akit mindennél jobban szerettem.

- Megölted az anyád? Ezért.

- Én nem öltem meg! - csattant fel mintha csak egy kis stílű lopásról lenne szó. - Őrületbe kergettem…

21.rész: A hétköznap gondjai

- Főnök! TaeYang már megint itt van. - újra felbukkant Leila újdonsült ellensége. Többször is megméretették már ereiket, de soha semelyikük sem győzött. Kai nem mozdult hisz feleslegesnek tartotta. Tudta mi fog jönni akkor minek csináljon bármit is? - Uram! - szólt hozzá újra Kazuma Kai pedig érdektelenül nézett fel rá. A szolga megijedt. Mintha Leilat látta volna maga előtt. Mintha Leila démonjai átszálltak volna kedvese testében. - Uram! TaeYang!

- Eredj kutya! Hagyj engem békén. Nincs értelme harcolnom már. Minek tegyek bármit is. - Hyun törte be az ajtót. Egyenesen szó nélkül Kaihoz lépet és elkezdte pofozni.

- Térj már észhez te félnótás!!! - üvöltött az arcába. - A lányod, mint egy amazonas úgy harcol ez ellen az ember ellen, míg te itt ülsz és siránkozol. Térj már észhez. Leila elment neked kell a dolgokat helyben tartani. Ha nem megy, öld meg magad, de ne siránkozz. Ha nem lett volna, Leila most én jönnék ellened te pedig már rég halott lennél. - felállt, Kait pedig elengedte. - Tégy azt, amit akarsz, de én nem fogok meghalni. - és kisétált szobájából egyenesen a rögtönzött kisháborúba. Kardot ragadott ő is és szívében egyetlen dolog foglalt magának csak helyet az, hogy Leila emlékére megmenteni mindent. Üvöltve rohant kardját magasba emelve ellensége felé, aki nem hátrált meg Hyun erejétől. Egymásnak estek fényes pengéjeikkel majd, mint a gladiátorok úgy harcoltak egymás ellen. Nem törődtek a külvilággal csak azzal, hogy egymást minél hamarabb el tudják pusztítani. Jaj szók, halál hörgések, fájdalmas, panaszos szavak vették körbe őket. Nem foglalkoztak vele. A kard üvöltve játszott a széllel akárhányszor a magasba emelkedett majd kegyetlenül visítva sújtott le. Nem bírtak egymással. Lehetetlen volt hisz mindketten egyformán erősek. Az emberek fogytak körülöttük. Ugyan úgy fogyott Hyun csapatta, mint TaeYangé. Shizuka és Aoi végezték feladatukat majd Hyun segítségére mentek, de ő nem engedte. Egyedül akart vele végezni…

Pár percen múlott az élete TaeYang pedig gyáva kutya módjára meghátrált és elmenekült. Nem jött neki össze. Hyun feküdt a porban az eget lesve szívét pedig próbálta le lassítani. A halál angyala állt meg felette.

- Segítsek? - kérdezte tőle Hyun pedig nevetett.

- Majd pont te? Halálnak angyala. - gúnyolta nevetve. Aoi csak megfordult és magára hagyta az egoista férfit. Szíve végül lelassult. Az eget leste, kémlelte.

 „Ha minden jobbra fordul együtt fogunk elszállni innen egy jobb szebb világba. Úgy szeretnék messzi valahol új életet kezdeni ahol senki sem ismer engem. Nem tudják ki vagyok és mit követtem el.”

Hyun keresett pár embert majd kimentek az utcára fegyverekkel felfegyverkezve.

- Most véget vettünk TaeYangnak. - elmentek egy közeli búvóhelyére. Üres volt. Nem volt ott senki. Találtak pár csomagot, ami teli volt kábítószerrel. - Fiúk azokat elvisszük. Te pedig Kazuma gyújts fel mindent.

- Értettem uram. - hajolt meg. - Nyomás ti disznók. - felvették a nehéz csomagokat és elkezdték bepakolni a kocsiba. TaeYangék nem lehettek itt, mert megint úton voltak. Csak most a célpont Shizuka volt.

A raktár éget, mint pokolban a bűnös ember. Lángjai az égig értek a hordók pedig fel-felrobbantak. A büszke épületből nem maradt semmi csak hamu és szén. Hyun megelégedve magával ment hazafelé. Csönd volt néma csönd. Az ellenség bujkált az árnyékban, mint valami gyáva rühes kutya, de ők ebből nem sejtettek semmit. A szirmok hercegnője és a halál angyala szobájukban ülve készültek az estére. Újra útnak indultak, hogy megkeressék azokat az embereket és szó nélkül, csöndben lemészárolják őket. Hyunék egyre jobban közeledtek csapdájukba. Sötétség uralkodott mindenütt. Felkapcsolták a villanyt és ott álltak előttük. Hyun semmit se szólt. Elővette fegyvereit és elkezdte lemészárolni a velük szemben álló embereket. Szétvertek maguk körül minden tárgyat de ez semmit sem ért hisz az életük múlott rajta. T.O.P mindig is jó harcos volt. Nem félt a haláltól hisz mindig arcába nevetett annak. Most ilyen bátorsággal öli meg az embereket, magabiztosan mozogva köztük. A két lány is ki jött meghalva a hangokat.

-A szőkét öljétek meg!!! - kiabálta Tae. Elindultak a lány felé, de ő nem hátrált meg. Elillant, mint a kámfor majd az ellensége háta mögé ment és kegyetlenül bele szúrta hátába pengéjét. Így tett mindegyikkel majd mikor végzett gúnyosan nézett TaeYangra. Méreg öntötte el arcát majd ismét menekülő útvonalat keresve elrohant messzire.